Véget ért a vakáció, szerda reggel országszerte becsengettek.
KormendiHirado
Category Added in a WPeMatico Campaign
Századik tanévnyitó a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégiumban – fotók
Kellemes őszi időben augusztus utolsó délutánján tartotta jubileumi, századik tanévnyitó ünnepségét a Vas Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégiuma. A kerek évforduló alkalmából fát ültettek az intézmény udvarán.
Taggyűlést tartottak a vasi mérnökök, bepótolták az elmaradt díjátadót is
A vasi mérnöki kamara éves taggyűlésén a frissen megválasztott országos elnök is bemutatkozott, és most pótolták be a járvány miatt elmaradt díjátadót is.
Dr. Andits Tamásra emlékeztek
Komoly érdeklődés mellett zajlott, nagy sikert aratott az amatőr teniszezőknek, párosoknak első alkalommal kiírt dr. Andits Tamás-emléktorna.
Mennyi az annyi? – A Haladás keretét, játékosainak értékét vetettük össze a riválisokéval
Utánajártunk, hogy mennyit is ér a Szombathelyi Haladás keretének összértéke, és kik a legértékesebb játékosok. Ezt a másodosztály élcsapatainál is megnéztünk, hogy komplex képet kaphassunk, vajon milyen erőt is képvisel a szombathelyi csapat.
Nem volt esély: kiégett a padlástér Szombathelyen, a Kisfaludy utcában – A családfő a tetőn át menekült a tűzből
Teljesen kiégett egy ház legfelső szintje, a családfő próbálta eloltani a tüzet, de nem járt sikerrel, az életét az mentette meg, hogy ki tudott mászni a tetőre.
Halottszállító autóba hajtott egy személyautó Szombathely határában
Kedden délután nagyobb torlódás alakult ki a 86-os főúton Szombathely határában, amikor két jármű ütközött.
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus-koncentráció Szombathelyen
A 34. héten több vizsgált nagyvárosban határozott növekedésnek indult a SARS-CoV-2 koronavírus koncentrációja. Növekedés figyelhető meg a budapesti agglomeráció vizsgált városaiban (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta), valamint Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szombathelyen.
Vérüket adták a rendőrök Szombathelyen
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetével 2021. augusztus 13-án és 2021. augusztus 30-án közös véradó napot tartott.
Majdnem a tábláknak ütközött egy autós Szombathelyen, későn kapcsolt a sávlezárásnál – videó
Nem tudni mire figyelt az a sofőr, aki autójával csak vészfékezve tudott megállni a sávlezárásnál Szombathelyen a Szent Márton utcában a napokban.