Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a magyar U21-es válogatott már 3-0-ra vezetett Szlovénia ellen, a vége mégis 3-3 lett.
KormendiHirado
Category Added in a WPeMatico Campaign
Távoktatásra állnak át a gépészmérnökök Szombathelyen
Hétfőn elmarad az oktatás, keddtől a vírushelyzet miatt távoktatásra állnak át a gépészmérnök képzésben.
Körözés volt ellene érvényben, elfogták a Vas megyei rendőrök
A Szombathelyi Járásbíróság körözte.
Dalait egyedül írja, és sikert sikerre halmoz a szombathelyi énekes, Tóth Dániel
A szombathelyi énekes, Tóth Dániel jelenleg egy bécsi zeneművészeti egyetem jazz-ének szakán tanul.
A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Bukvai Albertné varróműhelyében jártunk
Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott Bukvai Albertné Edit több évtizedes oktatói munkájáért és kamarai szerepvállalásáért. Generációkat tanított a szabás-varrás fortélyaira. A Váci utcai Szolgáltató Házban közel negyven éve működtetett műhelyében jártunk.
Kicsi, de jól zenél a szombathelyi zenekar
A hét végén is több helyszínen hallhatjuk a szombathelyi régió legfiatalabb tagjaiból álló Smalls zenekart, amely, ahogy a neve is mutatja, kicsikből, azaz csupa általános iskolás diákból áll.
Szendrő-Németh: Nemény és Ungár megörökölték Czeglédy klientúráját
Egyre zajosabb és kínosabb az Ungár Péter országgyűlési képviselő (LMP) érdekeltségébe tartozó portál és a városvezetés számára az az adok-kapok, amiben dr. Szendrő-Németh Tamás világít rá a helyi baloldal propaganda-újságírásának kulisszatitkaira.
Szép épületbe térhettek vissza a szombathelyi ovisok
Dr. Székely János megyés püspök megáldotta pénteken a felújított Bem utcai Boldog Brenner János Óvodát. A gyerekek műsorral készültek az alkalomra.
Egészséges italokat és ételeket is lehetett kóstolni
Egészséges ételeket és italokat is lehetett kóstolni, különböző műszeres szűrővizsgálatokon lehetett részt venni, a gyerekeket ugrálóvár és bábszínház várta tegnap az ingyenes egészségdélutánon.
Jól futballozik, az élen is állhatna a Haladás
A 8. helyen álló Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapata kis szerencsével vezethetné a bajnoki tabellát.