Beszédes volt a Rendőrség honlapjának körözési alportálján közzétett fotó.
KormendiHirado
Category Added in a WPeMatico Campaign
Mintegy ötven tanár és diák alkotott élőláncot a szombathelyi Zrínyi utcában
A Pedagógusok Világnapja alkalmából szerda reggel több szombathelyi iskolánál tartottak megmozdulást. A Kanizsai Dorottya Gimnáziumnál mintegy ötvenen – tanárok és diákok – élőláncot alkotva hívták fel a figyelmet a közoktatás jelenlegi helyzetére.
A szombathelyi fiatalok gyorsan rákaptak – Felelősen használják az e-rollereket?
A közösségi médiában, a buszon, a fodrászüzletekben és a boltokban is beszédtémává vált a rollerhasználat. Köszönhető ez annak is, hogy hirtelen nagyszámú elektromos jármű került Szombathely útjaira.
Gyenge Tibor lett az Év Zenekari Művésze – Immár negyedszer szavazott rá a zenekar tagsága
Pénteken, a Zene Világnapja alkalmából adta át a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, Kiss Barna az Év Zenekari Művésze díjat Gyenge Tibornak, amit még júniusban szavazott meg számára – immár negyedszer – a zenekar tagsága.
A Kazincbarcikát látja vendégül a Haladás szerdán
A labdarúgó NB II. 10. fordulójában szerdán 18 órakor a Szombathelyi Haladás a Kolorcity Kazincbarcikát fogadja.
Sherlock Holmesként eredtek a csalók nyomába a kutatók – Megrendezték a 39. Vas Megyei Levéltári Napot
Sherlock Holmes módjára nyomoznak a múltbéli bűnügyekben – ezúttal a szélhámosok, a megtévesztő manipulációk világából hoztak izgalmas történeteket kutatásaik alapján a levéltárosok.
Értékek hete, japán teaház-avató és élménypedagógia – Hangulatos őszi programokat kínálnak a civilek októberben – fotók
Nem unatkozunk októberben, ha a civilek programjait választjuk. A Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ belvárosi irodájában nyolc szervezet ajánlotta rendezvényeit a keddi sajtóreggelin.
Mit szól a kölcsönözhető e-rollerek megjelenéséhez? – szavazás
Az első öt napban több mint 6000 kilométert futottak Szombathelyen a kölcsönözhető e-rollerek, s ezzel több mint egy tonnával kevesebb szén-dioxid került a levegőbe – tudtuk meg a legutóbbi városházi sajtótájékoztatón Putz Attila bizottsági elnöktől. Mit szól az új járművek megjelenéséhez? Szavazzon!