A Savaria Történelmi Karnevál 2000 óta tartja lázban a vasi megyeszékhely polgárait. Miközben az államalapítás ezeréves évfordulója apropóján rendezett nagyszabású rendezvény évről évre már nem csak történelmi, hanem összművészeti fesztivállá nőtte ki magát, nem szabad elmenni amellett sem, hogy a programsorozatnak volt elődje. Első ízben 1961-ben rendezték meg több ezer ember előtt a hagyományteremtő jelmezes felvonulást. Az akkoriban még Savaria Napok (majd Savaria Történeti Napok, illetve Savaria Ünnepi Napok) néven futó eseményhez a hatvanas években rendre – művészeti és tudományos – programok is társultak.
KormendiHirado
Category Added in a WPeMatico Campaign
Gyenge kezdés – Futsal: kicsit akadozik a HVSE-gépezet
A vártnál gyengébben kezdte a 2022/2023-as szezont a Haladás VSE NB I.-es futsalcsapata.
Negyvenéves távhővezetéket cserélnek a Szombathelyen a Derkovitson
Cserélik a hővezetéket a szombathelyi Váci utcában, ennek ellenére nem kell a távhőszolgáltatás korlátozására számítani.
Természet és művészet fonódott össze a Kámoni Arborétumban – fotók
A Savaria Szimfonikus Zenekar koncertjével és katalógusbemutatóval folytatódott a Kámoni Arborétum Természet és Művészet című biennáléja.
Tűz ütött ki a szombathelyi MMIK épületében – fotók, videó
Bútorok égtek a második emeleten.
Vasivíz: Ma egyeztettek, szeptemberben felelős döntést hoznak
Fontosnak tartják a Vasivíz Zrt. biztonságos működését, ezért is felelős döntést kívánnak hozni a társaságban tulajdonos önkormányzatok – hangsúlyozták a szombathelyi városházi fórumról távozó polgármesterek kedd délután.
Egyre feljebb jut – Az atlétikai Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző Halász Bencével és edzőjével beszélgettünk
Az atlétikai Európa-bajnokságon férfi kalapácsvetésben ezüstérmet szerző Halász Bencét és edzőjét faggattuk müncheni élményeiről.
Savaria készül a karneválra: szerdán reggel 8 órától további korlátozások lépnek életbe
Két évnyi kényszerszünet után csütörtökön ismét fellobban Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevál lángja. Látványos szakaszba érkeztek az előkészületi munkálatok, a város több pontján utca- és parkolólezárásokra, illetve forgalomkorlátozásra kell készülniük az autósoknak. A menetidő akár jelentősen is megnövekedhet.
Erőből vitték át, megosztja a társadalmat a Göncz Árpád tér avatása
Nemény András és a baloldali többség társadalmat megosztó és erőből átvitt döntése öltött testet a hétvégén. Szombathely belvárosában a Göncz Árpád tér tábláját és azon Szombathely címerét meglátva sokan érzik úgy: arcul csapta őket a történelem.
A meseboltos Lili-előadás és Major Erik, a WSSZ színésze is esélyes a Színikritikusok díjára
A Színházi Kritikusok Céhe az idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2021/2022-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A kategória-jelöltek között van Major Erik, a Weöres Sándor Színház színésze, valamint a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház és a Kőszegi Várszínház koprodukciós bemutatója, a Lili és a bátorság.