Idén a Barczi Csaba kapta a Pünkösthy Csaba-díjat, míg az Unger József–díjat Szalai János Csaba érdemelte ki. A Sport támogatásáért-díjat Danka Tamás, az MVD Szig. Kft. ügyvezetője kapta.
KormendiHirado
Category Added in a WPeMatico Campaign
Gólyahír – Velük gyarapodott az elmúlt időszakban Vas vármegye, két ikerpár is született
Szokásunkhoz híven most is beszámolunk róla, kik születtek az elmúlt időszakban a vasi vármegyeszékhelyen.
NB III.: nehéz, hosszú volt az idei esztendő – a bentmaradásért küzd a Haladás VSE futballcsapata
Nehéz, mozgalmas évet zárt a Szombathelyi MÁV Haladás VSE NB III.-as labdarúgócsapata – akad bőven szép győzelemből, de fájó vereségből is.
Az ősi mesterség ma is virágzik
A prostitúcióról szól Rozán Eszter Gyere velem Amszterdamba! című új kötete, amit a Berzsenyi Dániel Könyvtárban mutattak be. A kényes témáról stúdiónkban beszélgettünk a szerzővel, aki regényeinek folyamában ez a tizenkettedik.
Mi lesz a víztorony vendéglátóegységével?
Közös megegyezéssel felbonthatja az Agora Savaria Kft. a 10 évre szóló bérleti szerződést a céggel, ami a Víztoronyban a vendéglátóegységet üzemelteti. Mi lesz a 131 négyzetméteres üzlethelyiség sorsa?
Ünnepvárás a Karmelita utcában – fotók, videó
Verses-zenés-táncos karácsonyi műsort adtak a Margaréta Óvoda kis lakói pénteken a Karmelita utcai idősek klubjában.
Vége a Stylnek? A dolgozók nem kaptak fizetést – frissítve!
A Styllel kapcsolatos fejleményeket osztott meg Facebook-oldalán Czeglédy Csaba, szombathelyi önkormányzati képviselő. Információnk szerint a cég munkatársai hiába dolgozták végig becsülettel a novembert, egyelőre nem kaptak fizetést.
Polgármesterjelölt lesz-e Hende Csaba Szombathelyen?
Koczka Tibor képviselő bedobta, mi megkérdeztük: Hende Csaba lesz-e a Fidesz szombathelyi polgármesterjelöltje a jövő évi önkormányzati választáson?! Itt a válasz.