Csütörtöktől a TikTok kedvenc édességei és különlegességei kerülnek a polcokra. A Lidl most az édesszájúak és a trendek követőinek kedvez.
KormendiHirado
Category Added in a WPeMatico Campaign
Szombathelyen az Aranykuka! – Most 250 ezer forintot érhet a hulladék!
A MOHU kampánnyal népszerűsíti a hulladékudvarokat, augusztusban pénzjutalmat is nyerhet, aki a megfelelő helyen adja le a hulladékát, Szombathely is a kiemelt helyszínek között!
Az utasok egy részének állnia kellett a Ausztria felé közlekedő InterCity vonaton
A Graz felé tartó Mura nemzetközi InterCity vonaton már az indulás előtt használaton kívül helyeztek kocsikat. Az utasoknak ezzel komoly gondot okoztak.
Több bűncselekmény és szabálysértés is történt a Savaria Karneválon – itt a rendőrség beszámolója
A Szombathelyen megrendezett Savaria Történelmi Karnevál négynapos eseménysorozata néhány rendőri beavatkozás mellett biztonságban zajlott le.
Hivatalos: nem indul új tanév az Apáczai Waldorf-iskolában, a gázt is kikapcsolhatják az épületben
Sajtótájékoztatót tartott az Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriuma szerda délelőtt. Az alapítvány adta bérbe azt az épületet, ahol az Apáczai Waldorf-iskola működött. Az iskolát működtető egyesület tartozása miatt jelentős, több mint 8 milliós tartozást halmozott fel az alapítvány is a gázszolgáltató felé: ha október végéig nem rendezik, ki is kapcsolhatják a gázt a komoly történelmi múlttal bíró épületben.
Szombathelyen tűnt el a 12 éves kisfiú: váratlan helyről került elő!
Ma hajnalban találtak rá szülei a kedden eltűnt 12 éves kisfiúra, akit a rendőrség is keresett. Az eltűnt gyerek most már biztonságban van Pápán, az édesapjával.
Hősök nyomában – katonai hagyományok a Savaria karneválon
A Magyar Tartalékosok Szövetsége idén is megszervezte az arany vitézségi éremmel kitüntetett katonák leszármazottainak találkozóját Szombathelyen, amelyet a Savaria Történelmi Karnevál kísérőprogramjaként rendeztek meg. A résztvevők a Katonatörténeti Kiállítás helyszínén gyűltek össze, ahol az emlékezés és a hagyományápolás jegyében zajlottak a programok.
Eltűnt egy 12 éves kisfiú Szombathelyen, remegve keresi a családja – frissítve
Már a rendőrség is bekapcsolódott a napokban eltűnt kisfiú keresésébe.
Már hét métert megtett a gyalogátkelőn, amikor elgázolta a sofőr a gyalogost Szombathelyen
Vádat emeltek az ügyben.