Az élről várja a tavaszi szezon kezdetét az OB I/B-ben szereplő Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS).
KormendiHirado
Category Added in a WPeMatico Campaign
Jól fogy a napraforgómag – Csúcsra jár a madáretetés a Saághy Parkban
Nagy lett a forgalom a madáretetőkben azután, hogy Varga László erdei iskolai referens mindhármat feltöltötte napraforgómaggal. Az erdészeti központ parkjában ilyenkor főként szén- és kékcinege csapatok keresik és találják is meg a számukra olyan fontos élelmet, de a csuszkák is állandó vendégek. Kisebb számban fenyves- és barátcinegék is érkeznek.
Gólyahír – Mutatjuk, kik a legfiatalabb Vas vármegyeiek, ikerpár is született
Jó szokásunkhoz híven ezúttal is beszámolunk arról, kik születtek az elmúlt időszakban Szombathelyen.
Söprűvel mentünk a jégre – Kipróbáltuk a curlinget: nevetés, stratégia és csapatépítés – fotók
Igen, ez az a játék, ahol a jégen csúszó kövek előtt söpörnek veszettül. Bevallom, a tudásom nekem pont idáig tartott korábban a curlingről, de ez megváltozott!
Megérkezett a Meg nem született gyermek szobra Szombathelyre
Püspöki szentmisével fogadták a szombathelyi Székesegyházban a Meg nem született gyermek szobrát, amit a jobb középső mellékoltár előtt installálták, a következő napokban is látogatható.
Egy kitörött ablak irányította újból a figyelmet a Savaria Szálló állapotára
Kitörött egy ablak a viharos szélben, ez pedig ismét ráirányította a figyelmet a Savaria Szálló méltatlan állapotára.
U20: mindkét vasi együttes kikapott
Az NB I.-es U20-as kosárlabda-bajnokság 16. fordulójában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ifistái 14, míg az Egis Körmend fiataljai 21 ponttal maradtak alul idegenben.