A Mezei Futó Magyar Liga harmadik fordulóját rendezték a vasi megyeszékhelyen, ahol a hazai versenyzők közül a Haladás VSE versenyzője, Iker Natália ezüstérmet szerzett az U18-asok női mezőnyében.
importhirek
Győzött a Haladás Szombathelyen
A labdarúgó NB II. 19. fordulójában a Szombathelyi Haladás nagy csatában 2-1-re verte a Szolnokot.
Bizalommal fordulhatnak Bangháné Szendrő Erzsébethez, Az év vasi védőnőjéhez
Bangháné Szendrő Erzsébetet, Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács védőnőjét az idén kollégái Az év vasi védőnőjének választották. Még szeptemberben, a szakmai napjukon vette át a vándordíjat. Előtte és azóta is napjai legnagyobb részben a hivatásáról szólnak. Védőnőnek lenni életforma, vallja a díjazott.
Mikulásvonat indult Szombathelyről Celldömölkre
Szombaton délelőtt menetrend szerint 9.40-kor gördült ki a Celldömölkre tartó személyvonat a szombathelyi vasútállomásról. Más napokhoz képest azzal a különbséggel, hogy hozzákapcsolták az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület Mikuláskocsiját.
Ma nyit a szombathelyi korcsolyapálya
Szombattól már csúszhatunk!
Brüsszel nehezíti az élelmiszerellátást – Egekben a műtrágya ára, gondban a gazdák (fotók)
Míg egy szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként körülbelül 80 ezer, jelenleg mintegy 250 ezer forintért jut hozzá a műtrágyához. Féken kell tartani az elszabadult árakat, mert az nemcsak az agráriumban okoz súlyos gondokat, hanem a boltok polcain megjelenő termékek árain keresztül szinte mindenkinek – jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke egy péntek reggeli sajtótájékoztatón, Szombathelyen.
Kölcsönért csapott be egy szombathelyi házaspár egy banki ügyintézőt
A Szombathelyi Járásbíróság az I. rendű vádlottat 1 rendbeli társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette, 1 rendbeli számvitel rendje megsértésének bűntette és 1 rendbeli társtettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 10 hónap – végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett – börtönre és 350.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
Pozitív eredményt mutatott a kábítószer-gyorsteszt a Szombathelynél elfogott embercsempészeknél
A Szombathelyi Jártásbíróság előkészítő ülésen a letartóztatásban lévő osztrák állampolgár I. rendű vádlottat 1 rendbeli társtettesként, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette, 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétsége, valamint 1 rendbeli bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 3 év börtönre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.