“Legyen szakma a kezedben!” – Tízmillió forintot kapott a Horváth Boldizsár Technikum a Kárpát-medencei Technikumok I. Kiválósági Gáláján

A legkiválóbb tanulmányi és közösségi teljesítményt nyújtó magyarországi és külhoni technikumokat – köztük a szombathelyi Horváth Boldizsár Technikumot (HBSZ) – látványos szakképzési gálán díjazta a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A Kárpát-medencei Technikumok I. Kiválósági Gáláját a világhírű magyarországi szakképzés népszerűsítésére is szervezték. A Horváth Boldizsár Technikumból részt vevő diákok és oktatók is meséltek élményeikről.

Újváry Benjaminnak véget ért a Kiképzés

Pénteken egy újabb megpróbáltatás várt a műsor versenyzőire és nem mindenki számára volt győzelemmel teli a nap. Újváry Benjaminnak ez volt az utolsó kihívás, ugyanis a pénteki adásban számára véget ért a Kiképzés. Bár fizikailag kiemelkedően teljesített, egy banális hiba miatt végül távoznia kellett.

Földrengés Santorinin: szökőárveszélyre figyelmeztetnek a hatóságok, az iskolákat bezárták

A földrengések idejét és nagyságát nem lehet megjósolni, azt azonban tudni lehet, hogy Santorini egy aktívan mozgó kőzetlemezen fekszik, a legtöbb amit tehetünk, hogy utazás előtt tájékozódunk. A Magyar Nemzet arról ír: a hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy szökőárveszély miatt maradjanak távol a tengerparttól, induljanak a sziget belseje felé, emellett február 3-án bezárták az iskolákat.

Brenner-villa: javában zajlanak a munkák az ikonikus szombathelyi épületnél (galéria)

Nagy múltú, ikonikus épülete Szombathelynek, ami a nehéz évek után felébredését várja Csipkerózsika-álmából. Hogy áll a Brenner-villa felújítása, aminek megmentését a Szombathelyi Egyházmegye vállalta magára?! Dr. Melega Miklóst, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnökét kérdeztük, aki 2023-ban még szombathelyi önkormányzati képviselőként karolta fel az ügyet.