Felkészülési labdarúgó mérkőzésen az Európa-bajnokságra készülő Albánia 3-0-ra verte Liechtensteint a Haladás Sportkomplexumban.
Hónap: 2024 június
Épphogy hozzáért a csapórúdhoz a teherautó Szombathelynél, most bűncselekmény miatt kell felelni a sofőrnek
Hétfőn kora este tanulságos eset történt Szombathely határában, a 87-es út várost elkerülő szakaszán, ahol az átjárót újítják fel éppen.
Szombathely kitüntetett pedagógusait köszöntötték – fotók
Meghitt ünnepség és kedves gyerekműsorok keretében vehették át az elismeréseket a város díjazottjai. A pedagógusok és köznevelésben dolgozók kimagasló munkáját a Bartók teremben köszönték meg.
Szijjártó Péter a béke melletti kiállásról és Szombathely öt elherdált évéről
Szijjártó Péter a június 9-ei választás tétjéről beszélt.
Szombathelyi Fidesz: nyílt levél Nemény Andrásnak
Nyílt levelet fogalmazott meg a szombathelyi Fidesz Nemény András polgármesternek.
Látványos műsor – Ritmikus gimnasztika-gála Szombathelyen – fotók
Szíveket melengető kicsik és nagyobbak: látványos műsort mutattak be az AGORA növendékei. A ritmikus gimnasztika-tanfolyam résztvevői adtak számot fejlődésükről és ügyességükről.
Szalézi templom: liftet, lépcsőt adtak át – fotók
Szentmise keretében felavatták és megáldották tegnap a szalézi templom megújult lépcsőjét, illetve az újonnan elkészült liftet, melynek segítségével végre meg tudták oldani a mozgáskorlátozottak, babakocsisok és idősek bejutását is az Isten házába.
Megemlékeztek Szent Kvirin vértanúságáról Szombathelyen – fotók
Vasárnap délelőtt tíz órakor szentmise keretében felavatták és megáldották a Szalézi-templom megújult lépcsőjét, illetve az újonnan elkészült liftet, melynek segítségével végre meg tudták oldani a mozgáskorlátozottak, babakocsisok és idősek bejutását is az Isten házába. Ágh Ernő városi képviselő elmondta: a projekt négy évvel ezelőtt kezdődött meg, és most érkeztek a végére. A korábbi lépcső tönkrement, balesetveszélyes lett, illetve így megvalósult az akadálymentesítés is. A teljes költség körülbelül 46 millió forint volt, aminek nagyobb részét a város, kisebb hányadát pedig az Egyházmegye állta. Az elkészült lépcső és lift a hívő közösséget szolgálja.
Az MI része az életünknek – Simon Ádám előadása a TIT-székházban a mesterséges intelligenciáról
Fenyegetés vagy lehetőség? Kell-e félnünk az új kor új technikájától? Vagy megszelídíthető, és netán még hasznos társ is lehet a mindennapokban? A TIT-székházban Simon Ádám tartott előadást.