Több módja van annak, hogy a munkáltatók megtalálják a számukra megfelelő jelöltet és hogy nagyobb közönség előtt bemutatkozzanak. Anno ezért szervezte lapunk az első állásbörzét, és azóta minden tavasszal és ősszel az újabb álláspiaci fórumokat. A standoknál az érdeklődők minden kérdésükre választ kaptak kedden.
Hónap: 2022 október
Aki nem a pulpitusról dirigál – Címzetes egyetemi docenssé avatták Nyul Gábor mérnöktanárt
Az ELTE szombathelyi campusán címzetes egyetemi docenssé avatták Nyul Gábor mérnöktanárt, aki a duális gépészmérnökképzés egyik oktatója volt, és jelenleg is segíti a Savaria Műszaki Intézet munkáját.
A Jáki úti temető forgalma az ünnep idején – Szabályozták a gépkocsi-behajtást és a kapuk nyitvatartását Szombathelyen
A közelgő ünnepnapokhoz kapcsolódóan a szombathelyi önkormányzat és a Vas Megyei Temetkezési Kft. a Jáki úti központi temetőbe gépkocsival történő behajtást az alábbiak szerint engedélyezi.
Nem is ijesztő a fizika – Interaktív kiállítás a szombathelyi Agorában – fotók, videó
Szombathelyen, az Agora – Művelődési és Sportház Interaktív tudomány sorozatában október 28-áig tart nyitva az a kiállítás, amelyen izgalmas kísérletek révén léphetünk kapcsolatba az iskolában sokszor ijesztőnek és nehéznek tűnő fizikával.
45 éve kerültek forgalomba a képtárépítést támogató téglajegyek – fotók
Az 1970-es évek közepén alakult Képtárépítő Egyesület Szombathelyen. A város szülöttének, Derkovits Gyulának Emlékmúzeuma és a gazdag Dési Huber hagyaték nyomán született meg a gondolat: legyen otthona Szombathelyen a képzőművészetnek.
Díjelengedésről, téli szünetről is döntenek Szombathelyen – A megemelkedett költségek átírják az eredeti terveket
Bérleti díjak elengedéséről, a városháza létszámának változásáról és néhány óvoda esetében hosszabb téli szünetről dönthet a szombathelyi közgyűlés.
Vas megye, Neckar-Odenwald: faültetéssel pecsételték meg a 25 éves kapcsolatot – fotók
Megerősítette a Vas Megyei Önkormányzat és a németországi Neckar-Odenwald Járás huszonöt évvel ezelőtt kötött testvérmegyei együttműködését. Az erre vonatkozó megállapodást pénteken Körmenden írta alá dr. Achim Brötel, a Neckar-Odenwald Járás járási főnöke és Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke.