A pillanat, amikor kezdődik az ünnep

Mint a végül királykisasszonyt meg fele királyságot elnyerő bátor kiskondás: Gubián Ádám – a premontrei gimnázium most már 11. osztályos diákja – háromszor indult el a szolnoki döntővel megrendezett Megavers című országos versmondó versenyen. Az idén nemcsak a döntőig jutott, hanem ott második is lett, nem akármilyen verssel. Tizenhat évesen Szilágyi Domokos Az ünnep című versét mondta: nagy meggyőződéssel és meggyőző erővel.

A Mesebolt Bábszínház meghirdette az új évadot: Kovács Géza igazgató bizakodó

Nehéz szezont zárt a Mesebolt Bábszínház is, de a csütörtöki sajtótájékoztatón Kovács Géza igazgató bizakodva hirdette meg az új évadot. A sok, nemegyszer erőn felül elvégzett minőségi munka és a járványhelyzet után a legnagyobb fegyvertény, hogy élünk . A Meseboltban most is próbák zajlanak: készül a Kőszegi Várszínházzal – és a debreceni Vojtinával – együtt tető alá hozott nyári koprodukciós bemutató.