Első nyári felkészülési mérkőzésén a Haladás-Viktória FC női NB I.-es labdarúgócsapata 3-1-re verte a szintén első osztályú Győrt.
Hónap: 2020 július
Lakásból kényelmes otthont: meg kell mutatni, mire képes a tér
Kellene még néhány centi, hogy beférjen az ágy, két hosszabbítón keresztül kap áramot a tévé, nincs helye a nagykabátoknak, miközben kihasználatlan falakkal van tele a lakás – sokan sok hasonló hibát követnek el az építkezés, felújítás, átalakítás során. Utólag már nem, vagy csak kompromisszumok árán lehet őket kijavítani, miközben a lakberendező mindent kiszámolt, megtervezett volna – még az elején, rögtön melegében.
A szinte járhatatlan szombathelyi utcák – Rázós élményben volt részünk (Videóval)
Három szombathelyi utcában jártunk, amelyek komoly gondot jelenthetnek az arra közlekedőknek.
Buszt kényszerített fékezésre egy autó Szombathelyen – A rendőrök keresik az elkövetőt
A Szombathelyi Rendőrkapitányság szemtanúk jelentkezését várja.
A lakók az elhunytat januárban látták utoljára
Több hónapja halott lehetett az az idős férfi, akit pénteken reggel találták meg a lakásában, akivel beszéltünk, az januárban látta utoljára.
A hatóság döntött: több mint 200 fát kell a szombathelyi Minerva lakótelepnél kivágni
Kisebb erdőt vágatnak ki, mert túl közel van, veszélyesek a fák a házakra a Minerva lakópark mögött. A kormányhivatal előbb 16, majd 201 fa kivágását rendelte el. A területnek sok résztulajdonosa van, és az erdőgazdálkodó, aki kezelte, meghalt.
Több hónapja halott férfit találtak egy szombathelyi lakásban
Pénteken délelőtt a mentők, rendőrök és a tűzoltók vonultak Szombathelyen, a Rohonci út egyik tízemeleteséhez. Információink szerint az egyik nyolcadik emeleten lévő lakás ajtaját kellett kinyitni, ahol nem adott életjelet az ott lakó férfi. Kiderült, hogy a férfi már hónapok óta halott volt.
Ismét bővült a Vas Megyei Értéktár
Szombathely Két javaslatról döntött a Vas Megyei Értéktár Bizottság a július 16-i ülésén: nem került be a Vas Megyei Prima Díj, bevették viszont az őrségi kitelepítések emlékének megőrzését.
Falugondnokok záróvizsgáztak Szombathelyen
Szerdán és csütörtökön a Martineumban hat megye falugondnokai fejezték be záróvizsgával a kötelező 260 órás képzést.
Ukrán munkások kerültek karanténba Vas megyében
Száznál több ukrán vendégmunkás van hatósági házi karanténban a megyében. Úgy tudjuk, a Vasban regisztrált 18. fertőzött is Ukrajnából érkezett.